Liptál - Csehország

A turisztikai szempontból jelentős, mezőgazdasági jellegű hegyi falu 919 m tengerszint feletti magasságban, a Fekete-Vág felső folyásánál, a Király-hegy északi lába alatt, 30 km-re délnyugatra Poprádtól fekszik. A települést Árva vármegye északi részéről származó gorál telepesek alapították. Okiratokban először 1634-ben szerepel, a liptóújvári (Liptovský Hrádok) uradalom tulajdona volt.

Lakosai földműveléssel, állattartással, erdei munkával és faúsztatással foglalkoztak. Mára üdülő- és turis-taközponttá vált. A lakosok nagyrésze ma a poprádi és szviti ipari létesítményekben dolgozik.

A falu házait a XX. század első feléig főleg fából építették, ezek gerendás, nyitott udvarú házak voltak. A házilag szőtt szövetet és vásznat ruházat valamint lakástextil készítmények (pokróc, ágyhuzat, abrosz, ágynemű) elkészítéséhez használták fel.

Népi és kézműves hagyományainak őrzésében igen kiemelkedő település.

Minden év augusztusában Nemzetközi Folklórfesztivált rendeznek, melyre nemcsak Szlovákiából, de kül-földről is szép számmal érkeznek vendégek.

A település idegenforgalma meghatározó, elsősorban a túrázók és a síelők, alpesi síelők szempontjából.

A községet komplex fejlesztés jellemzi: mezőgazdasági, építési, szociális, gazdasági és ökológiai törek-vések megvalósítását tűzték ki célul. Példaértékűek sikeres turisztikai kezdeményezéseik, a mindent átjáró gondolkodásmód, a hagyományok elkötelezett ápolása, a maximálisan innovatív iskola, a modern információs- és kommunikációs médiák iránti nyitottság, amely saját helyi rádióban és helyi regionális TV programokban valósul meg. Kiemelkedő eredményeket értek el az utóbbi években megvalósított roma integrációs programjukkal. 2008-ban Európai Falumegújítási Díj a komplex, fenntartható, kiemelkedő minőségű falufejlesztésért kitüntetésben részesült.

A programban résztvevő települések:

Gömörfalva, Kőrispatak, Kuniow, Liptál, Kazár, Nebelschütz, Krsko, Schönbach, Liptovska-Teplicka