Nebelschütz

A Szászországi Nebelschütz mintegy 1200 főt számláló település, mely a lengyel és cseh határhoz közel helyezkedik el. Igen nagy a népsűrűsége, mivel kis területen, mindössze 22 km2-en terül el. A település egyedisége a szorb nyelv, mely a szláv nyelvet beszélő országok közelisége miatt alakult ki.

Nebelschütz egy széles medencében terül el, melyet közre fog a település két oldalán folyó Fawor patak. A település nyugati oldalán vízesés található, a vele ellentétes oldalon fejlett gazdaságok helyezkednek el a dombok mellett.

A települést már az 1300as években említik. A szakértők szerint a neve egy tulajdonevet vagy ködöt esetleg nem fehéret jelent.

A déli és nyugati irányú lejtők által körülvett barokk stílusú templom, a település egy látványossága, mely 1740 és 1743 között épült. A templom építésének tervére nagy hatást gyakorolt a Katolikus Egyház.

Nebelschütz híres szülöttei közül a legfontosabb szorb hazafi, újságíró, költő és mesemondó Jan Skala (1889-1945), akinek a nevét az Óvoda viseli. A nevet lakossági kezdeményezés hatására adták. A település másik híressége Jan Buck, aki pedig remek festő volt.

Nebelschütz igen gazdag közösségi élettel rendelkezik. Templomkórus alakult, Ifjúsági csoport, Sport közösség, Kulturális Egyesület is megtalálható a településen. Az egyesületek száma is mutatja, hogy Nebelschütz igazi aktív falusi élettel rendelkezik.

A programban résztvevő települések:

Gömörfalva, Kőrispatak, Kuniow, Liptál, Kazár, Nebelschütz, Krsko, Schönbach, Liptovska-Teplicka